A KézenFogva Alapítvány által kiadott sajtóközlemények

Sajtóközlemény

Útban a piac felé

Aktív Műhely a fenntartható foglalkoztatásért

Budapest, 2010. június 24. A Kézenfogva Alapítvány vezetésével hat civil szervezet véglegesítette az Aktív Műhely Foglalkoztatást Fejlesztő Eszközrendszert, amelynek célja, hogy a fogyatékos személyek egyéni képességeinek megfelelő, fenntartható munkahelyeket hozzon létre és fejlesszen. Az állam 8 milliárd Ft-tal támogatja 2010-ben a szociális foglalkoztatókat, amelyek azonban hagyományosan nem képesek a piacképes szolgáltatások nyújtására, piacképes termékek gyártására a hiányzó piaci ismeretek miatt.. A már 12 szervezetnél is tesztelt eszközrendszer azonban a piaci igényekre reagáló tevékenységet alakít ki, a fogyatékos ember társadalmi értékét tudatosítja és elősegíti a fogyatékos emberekkel kapcsolatos szükségszerű paradigmaváltást.

Sajtóközlemény


Történelmi lépés a fogyatékos emberek foglalkoztatása érdekében

Precedens értékű pert nyert a Kézenfogva Alapítvány

Budapest, 2010. május 12. Egyértelmű döntés született a fogyatékos emberek foglalkoztatását régóta bizonytalanná tévő kérdésében! A Kézenfogva Alapítvány közérdekű igényérvényesítés keretében jogorvoslatért fordult a Fővárosi Bírósághoz. A Bíróság ítéletében állást foglalt arra vonatkozólag, hogy a cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló személyek gondnokuk közreműködésével munkaviszonyt létesíthetnek.

Sajtóközlemény


2010-ben is: Ne Hagyd Magad!

Antidiszkriminációs hálózat a fogyatékossággal élő emberek jogvédelme érdekében Budapest, 2010. április 13. Már nem csak az értelmi sérült emberek, hanem az egyéb sérültséggel élők is segítséghez juthatnak: így fogyatékosságuk okán ők sem kerülhetnek hátrányos helyzetbe életük lakhatási, foglalkoztatási, képzési-oktatási, egészségügyi és szociális színterein. A komplex antidiszkriminációs hálózatot az operatív központként működő Kézenfogva Alapítvány valamint a hálózat tagjai: AOSZ, MEOSZ, SINOSZ mutatták be a sajtó képviselőinek.

Sajtóközlemény


10.000 megváltozott munkaképességű munkavállaló tűnhet el a nyílt munkaerőpiacról a Kormány újabb döntését követően

Budapest, 2009. június 11. A koordináció teljes hiányát jelzi, az az intézkedés, amely szerint a Munkaerőpiaci Alapból származó 4,2 milliárd forintnyi forrást a Kormány befagyasztja, ugyanakkor –bár teljesíthetetlen feltételekkel – 1 milliárd keretösszegű pályázatot ír ki, ugyanarra a célra. A döntés a fogyatékos emberek érdekében működő, több mint 30 szolgáltatás azonnali megszűnését és közel 10.000 megváltozott munkaképességű munkavállaló nyílt munkaerőpiacról való eltűnését eredményezheti.

Sajtóközlemény



Egyezségek, tartalom eltávolítás az egyik legnagyobb szolgáltató tárhelyéről a Ne Hagyd Magad! program legújabb eredményei
Budapest, 2009-05-13. – Az elmúlt évben több mint 150 esetben fordultak a Kézenfogva Alapítvány Ne Hagyd Magad! programja által működtetett jogsegélyszolgálathoz, mert úgy érezték hátrányba kerültek fogyatékosságuk miatt. A 06-40-200-320 –as helyi tarifával működő kék számon, illetve levélben az egész ország területéről folyamatosan érkeznek a bejelentések.

Sajtóközlemény

Diákok és értelmi sérült emberek párbeszéde az osztályfőnöki órákon

Budapest, 2009.04.16. Közel 20 iskolában, több mint 1000 általános és középiskolás tanuló véleményét formálja a fogyatékos emberekkel kapcsolatban a Kézenfogva Alapítvány „Osztályfőnöki óra” című országos közvélemény-formáló programsorozata.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Újra indítja az országos antidiszkriminációs jelzőrendszerét a Kézenfogva Alapítvány

Budapest, 2009-03-04. – Az óriási érdeklődés és az előzetes várakozást is felülmúló siker arra ösztönözte a „Ne hagyd magad” című program munkatársait, hogy kidolgozzák, és újra indítsák az országos fogyatékosságügyi antidiszkriminációs jelzőrendszert és az ahhoz kapcsolódó jogsegélyszolgálat működését. A 06-40-200-320 –as helyi tarifával működő kék számon.

Sajtóközlemény

Szemben az árral, avagy leépítés helyett foglalkoztatás

Budapest, 2009-02-24. A társadalmi felelősségvállalás (CSR) iránt elkötelezett cégek a jelenlegi gazdasági helyzet ellenére sem fordulnak el a rászorultaktól. Nem csupán alkalmi jótékonykodásnak tekintik a társadalmi felelősségvállalás kérdését, hanem felismerték: minden ember, állapotától és képességétől függetlenül, értéket tud teremteni. A Bakos Faipari Egyéni Cég példája is mutatja, a CSR nemcsak a multinacionális cégek kiváltsága. A Kézenfogva Alapítvány munkahelyfeltáró programjának köszönhetően már nem csak nagyvállalatok, hanem egy kisvállalkozó is foglalkoztat megváltozott munkaképességű embereket.