MEGHÍVÓ

 

a „Hatékony

összefogás – eredményes érdekérvényesítés: a CÉHálózat önállósodása” című

szakmai

konferenciára, valamint

a „Civil érdekérvényesítés Európában” című

kétnapos nemzetközi

szemináriumra

 

 

 

Kedves Partnerünk!

A Kézenfogva

Alapítvány és a Mécses Egyesület szeretettel meghívja Önt/Önöket a „CÉHálózat

– érdekvédelmi együttműködés kapacitás-fejlesztése” című, TÁMOP

2.5.1-07/1-2008-0138 számú projekt keretében tartandó alábbi két

rendezvényre:

-       

„Hatékony összefogás – eredményes érdekérvényesítés:

a CÉHálózat önállósodása

c. projektzáró konferencia (2010. június 25-én), ill.

-       

„Civil érdekérvényesítés Európában”

című kétnapos nemzetközi szeminárium (2010. június 24-25-én)

Helyszín:

Mercure Budapest City Center, 1052 Budapest, Váci utca 20.

A rendezvény helyszíne megközelíthető gyalog, a

Ferenciek tere, ill. a Deák Ferenc tér felől is néhány perc alatt.

Parkolás a szálloda parkolójában (itt 6.000,- Ft/nap/autó; kérjük,

parkolási igényét a regisztrációval egyidejűleg jelezze!), vagy a

Vörösmarty téri, Aranykéz utcai, ill. Szervita téri parkolóházakban.

A nemzetközi

szeminárium résztvevői számára (30 főre) szállást biztosítunk!

Szállás:  

Hotel Ibis Budapest Centrum, 1092 Budapest, Ráday u. 6.

Elhelyezés,

ellátás:

kétágyas szobákban, reggelivel.

 

A rendezvények

programját mellékeljük. A programokon a részvétel ingyenes, előzetes

regisztrációhoz kötött.

Amennyiben szeretne

részt venni a fenti rendezvények bármelyikén, kérjük, hogy a  regisztrációs lapot kitöltve 2010. június 15-ig

szíveskedjen vissza-küldeni a

cehalozat@kezenfogva.hu e-mail címre, vagy a Kézenfogva Alapítvány

címére, faxszámára (1461 Budapest, Pf. 234.; 06-1 / 217-8115).

Sikeres jelentkezés esetén válasz e-mailt küldünk.

 

Regisztrációs lap

letölthető erről a webcímről:

www.kezenfogva.hu/files/CEH_nemzetkozi_szem_zkonf_reg.doc

 

Amennyiben bármilyen

további kérdés merülne fel, vagy valamiben segítségére lehetünk,

forduljon bizalommal Sebestyén Gabriellához, a CÉHálózat titkárságához.

 

Budapest, 2010.

június 1.

Üdvözlettel:

Terényi-Szabó László

projektvezető

 

 

 

 

„Civil

érdekérvényesítés Európában”

nemzetközi

szeminárium

2010. június 24-25.

Mercure Budapest City

Center, 1052 Budapest, Váci utca 20.

 

2010. június

24.

17.00

regisztráció

17.30 – 18.30

workshop:

„A civil

érdekvédelmi együttműködések fejlődése az Egyesült Királyságban

– mérföldkövek, stratégiai döntések, tanulságok”

felkért

szakértő: James Crowe,

Learning Disability

(UK), EASPD

18.30

vacsora

2010. június

25.

07.30 – 08.15

reggeli a

hotelben

09.00 – 10.00

workshop a

Mercure Budapest City Center-ben:

„Insider/outsider

– a hálózati együttműködés előnyei a civil érdekérvényesítésben,

a kimaradás hátrányai”

felkért

szakértő: Franz Wolfmayr, Chance B (Ausztria), EASPD

 

Szállás: Hotel Ibis

Budapest Centrum, 1092 Budapest, Ráday u. 6.

 

 

„Hatékony összefogás

– eredményes érdekérvényesítés: a CÉHálózat önállósodása”

CÉHálózat projektzáró

konferencia

2010. június 25.

Mercure Budapest City

Center, 1052 Budapest, Váci utca 20.

levezető elnök:

Pordán Ákos, Kézenfogva Alapítvány

 

09.30

regisztráció

10.00 – 10.45

előadás:

„Legjobb

gyakorlatok a civil érdekérvényesítés terén az Egyesült

Királyságban és Ausztriában – sikerek, kudarcok az elmúlt 5 év

lobbimunkájában”

felkért

szakértők:

-        

James Crowe,

Learning Disability

(UK), EASPD

-        

Franz Wolfmayr, Chance B (A), EASPD

10.45 – 11.30

Pódiumbeszélgetés és vitafórum az előadás témái kapcsán

11.30 – 12.00

kávészünet

12.00 – 12.30

„CÉHálózat

kapacitásfejlesztése” projektdisszeminációs előadás:

„Hatékony

összefogás – eredményes érdekérvényesítés: a CÉHálózat

önállósodása”

CÉHálózat projekteredmények, lobbieredmények

-        

Nelhübel Henriette, Mécses Egyesület

-        

Terényi-Szabó

László, Kézenfogva Alapítvány

12.30 – 13.00

előadás:

CÉHálózat

jövője, tervek

-        

Vizvári

Csilla, CÉHálózat Egyesület

13.00 – 13.30

Összegzés, a

konferencia lezárása

13.30 – 14.30

ebéd

 

 

 

 

TÁMOP

2.5.1-07/1-2008-0138

A projekt az Európai Unió támogatásával,

az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

 

 

 

 

 

    

 

 

 

REGISZTRÁCIÓS

LAP

 

a „Hatékony

összefogás – eredményes érdekérvényesítés: a CÉHálózat önállósodása” című szakmai konferenciára,

valamint

a „Civil érdekérvényesítés Európában” című

kétnapos nemzetközi

szemináriumra

2010. június 24-25.

 

Helyszín:

Mercure Budapest City Center, 1052 Budapest, Váci utca 20.

A jelentkező adatai:

   Név: 

   Beosztás:

   Intézmény/szervezet:

   Cím:

   Telefon/fax:

   E-mail:

Kérjük, olyan

telefonszámot és e-mail címet adjon meg, ahol értesíthetjük az esetleges

változásokról!

 

Kérjük, jelezze,

melyik rendezvényen/rendezvényeken szeretne részt venni:

[ ]

  „Hatékony összefogás – eredményes érdekérvényesítés” c.

szakmai konferencia

       2010. június

25.

 [ ]  „Civil érdekérvényesítés Európában”

nemzetközi szeminárium

       2010. június

24-25.

       Szállást

(kétágyas szobában)      [ ]

 kérek          [

]  nem

kérek

 

Kérjük, a regisztrációs lapot legkésőbb

2010. június 15-ig

legyen szíves visszaküldeni az alábbi elérhetőségek valamelyikére:

Sebestyén Gabriella

Kézenfogva

Alapítvány; 1093 Budapest, Lónyay u. 19.

E-mail cím:

cehalozat@kezenfogva.hu

Fax: 1 / 217-8115

Sikeres

jelentkezés esetén válasz e-mailt küldünk.

 

 

TÁMOP

2.5.1-07/1-2008-0138

A projekt az Európai Unió támogatásával,

az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.