SAJTÓKÖZLEMÉNY

Újdonság és meglepetés a Contiempo konferencián

A hagyományos frontális oktatást képviselő pedagógiai módszer alternatívájaként a „gyorsított” tanulást, mint új módszert mutatja be a Kézenfogva Alapítvány. A Contiempo program fő célja olyan továbbképzési tréning kidolgozása értelmi fogyatékos emberekkel foglalkozó szakemberek számára, amely mind tananyagában, mind módszertanában újdonság.

A gyorsított tanulás módszer alapja számos elméleten, társadalomtudományokon, valamint a pszichológia területén végzett tapasztalatokon alapuló megfigyelések gyakorlati alkalmazásán alapul.

A nemzetközi partnereivel közös konferencián, 2007. szeptember 14-15-én a két éves az Európai Unió Leonardo da Vinci programja által finanszírozott „Contiempo” elnevezésű program eredményeit ismerhetik meg a résztvevők. Egyúttal átélhetik, megtapasztalhatják az új módszertan néhány elemét is, amelynek alapelve, hogy mindannyian összetett és sokrétű intelligenciával rendelkezünk. Éppen ezért a tanulás is sokkal hatékonyabb, eredményesebb, ha a résztvevők aktívan bekapcsolódhatnak és élvezik a folyamatot. Gyorsított tanulás a gyakorlatban a következő „eszközök” használatával történik: a színek, a képi ábrázolás, a zene, a rímek, a metaforák, az ételek, a játékok, a stimuláló gazdag környezet, a választás lehetősége, a visszajelzés.

A tréningek kidolgozása szükségletfelméréseken alapult, és európai szinte folyt, figyelembe véve a helyi igényeket. Magyarországon a felmérések szerint a sérült emberek viselkedési zavarai és az agresszió jelentik a legnagyobb problémát. Ezért a magyar szakemberek a tréninganyagba, a „gyorsított” tanulási módszer mellett,beillesztettek egy új metódust,azaz a drámatechnikát is. Jelenleg ezzel a módszerrel folynak kísérletek, amelynek célja, hogy segítségével a sérült emberek megtanulják kimutatni és kezelni az érzelmeiket.

A projekt résztvevői:ARFIE Assosiation de Recherche et de Formation sur l’Insertion en Europe – főpályázó – (Európai szervezet), The Home Farm Trust (Anglia), La Foundation APEMH (Luxemburg), Centre for Disability Studies (Írország), Stichting Pameijerkeerkring (Hollandia), Karin Dom (Bulgária), EASPD (European Association of Service Providrs for People with Disability (Európai szervezet) Kézenfogva Alapítvány (Magyarország).

Pordán Ákos
ügyvezető

Baráth Andrea
kommunikációs és pr- vezető

további információ: Baráth Andrea, tel: +36 1 215-5213, +36 30 274-4414

Meghívó
Program

A konferencia helyszíne: Hotel Stadion, Budapest.

1148 Budapest, Ifjúság útja 1-3.
Telefon: +36 1 889-5200, Fax: +36 1 889-5252
E-mail: stadion.reservation@danubiushotels.com
Internet: www.danubiushotels.com/stadion