Index.hu - Adni jobb, mint kapni? Megkérdeztük!

Az adományozás úttörő lehetőségei, amelyben a Kézenfogva Alapítvány is részt vesz.

Forrás: https://index.hu/bcs/2021/12/13/adni-jobb-mint-kapni-otp-1-szazalek/

Adni jobb, mint kapni? Megkérdeztük!

Közeledik a karácsony, ami a szeretet mellett az ajándékozás ünnepe is, ilyenkor óhatatlanul előkerül az adományozás témaköre. De vajon mit gondolnak erről Önök? Kiknek, hogyan és miért szoktak adományozni? Az utca emberét kérdeztük, hogy közelebb kerüljünk a megfejtéshez!

Advent idején mindenki a karácsonyi ajándékokat igyekszik beszerezni, tömve vannak a bevásárlóközpontok. Ez az az időszak, amikor a szokásosnál is többen gondolnak azokra is, akik a leginkább rászorulnak a segítségre. Van, aki élelmiszereket, bútorokat, kinőtt vagy megunt ruhákat adományoz, mások inkább anyagiakkal segítenek.

Egy, az OTP Bank megbízásából készített reprezentatív kutatás szerint, a megkérdezettek 69 százaléka nyitott az adományozásra.* A többiek főként azért bizonytalanok, mert nem tudják, melyik szervezetet lenne érdemes támogatni, illetőleg azt sem, hogy kis összegű felajánlásuknak egyáltalán lenne-e értelme. A válaszok alapján az emberek ugyanis főként kisebb összegeket adományoznak szívesen, megbízható szervezetek számára, az adomány átlagos összege nem haladja meg az évi 5000 forintot.

A KUTATÁS RÁVILÁGÍTOTT ARRA IS, HOGY A MEGKÉRDEZETTEK MINDÖSSZE 56 SZÁZALÉKA SZOKTA RENDSZERESEN FELAJÁNLANI A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓJA 1 SZÁZALÉKÁT, PEDIG A CIVIL SZERVEZETEK SZÁMÁRA EZ NÉLKÜLÖZHETETLEN LENNE A FENNMARADÁSHOZ.

Jó hír, hogy 2020-ban a NAV adatai szerint megállt az elmúlt években tapasztalt csökkenés és 40 ezerrel többen rendelkeztek a személyi jövedelemadó 1 százalékáról, mint 2019-ben. Azonban ez a szám még mindig alacsony. Vajon mi tartja vissza az embereket attól, hogy felajánlják a személyi jövedelemadójuk 1 százalékát? És mit gondolnak úgy általában az adományozásról? Budapest legforgalmasabb helyszínein arra kértük a járókelőket, hogy mondják el gondolataikat a témában.

Jobb adni, mint kapni, avagy mit gondol az utca embere?

Kiderült, hogy a válaszadók számára fontos az adományozás, és az is, hogy meggyőződhessenek arról, az adományuk jó helyre kerül majd. A többség ezért is preferálja az általa ismert szervezeteket, mert bíznak abban, hogy ők tényleg azokhoz juttatják el az adományt, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Jó ötletnek tartanak egy olyan banki alkalmazást is, amelynek segítségével napi pénzügyek intézése közben gombnyomásra, könnyedén lehet adományozni megbízható szervezetek számára.

Az OTP Bank új internet- és mobilbankjának adományozás funkciója mindkét elvárásnak eleget tesz, hiszen segítségével a banki felületen keresztül egyszerűen és közvetlenül tudunk utalni 100, 200 vagy 500 forintot az adott időszakban támogatott, megbízható szervezet számára. Az összeg alacsonynak tűnhet, de ahogy a mondás is tartja: sok kicsi sokra megy. Hiszen, ha elterjed az adományozásnak ez a formája, igen szép összeghez juthatnak az alapítványok, civil szervezetek, intézmények.

Az emberek többsége tehát szívesen adományoz. Ehhez ráadásul nem is kell nagy dolgokra vagy összegekre gondolnunk. Ilyen lehet a személyi jövedelemadónk 1 százalékának felajánlása, ahogy gyors és nem túl költséges megoldás az is, ha pár száz forintot adunk jótékony célja a banki ügyeink intézése során. Nekünk nem túl nagy összeg, másnak viszont rengeteget jelenthet.

Az új OTP internet- és mobilbank adományozás funkciója segítségével könnyedén és biztonságosan lehet adományozni megbízható szervezetek számára. Az ügyfelek jelenleg három szervezetet, a beteg gyerekek közösségben való tanulását segítő KórházSuli Alapítványt, az Illatos úti ebtelep sérült kutyáinak gyógyításával, örökbeadásával foglalkozó Vigyél Haza Alapítványt és a fogyatékos gyerekeket nevelő családokat segítő KézenFogva Alapítványt tudják ilyen módon támogatni. A támogatott szervezetek köre átlag negyedévente változik, így a bankolás során lehetőség van időről időre újabb és újabb szervezetek részére eljuttatni a felajánlást.

További információk itt érhetők el: https://www.otpbank.hu/portal/hu/eselytadsz?gclid=CjwKCAiAhreNBhAYEiwAFG...

Aki olyan anyagi helyzetben van, hogy pár száz forintot és tárgyakat sem tud adományozni, pénz nélkül is sokat tehet másokért. Hiszen, ahogy a videóban is elhangzott, a legfontosabb, hogy szeretetből adjunk. Ha mást nem, szeretetet. Egy jó szó, egy mosoly vagy egy beszélgetés is sokat jelenthet. Aki pedig a tettek embere, jelentkezhet akár önkéntesnek is egy általa szimpatikusnak tartott célért küzdő szervezetnél. Hiszen adni jobb, mint kapni. Ez pedig karácsonykor különösen igaz.

*A kutatásról
A kutatás az OTP Bank megbízásából a Kantar Hungary Kft-vel készült 1000 fő részvételével. A 18 éves és idősebb, magyar bankkapcsolattal rendelkezdő alapsokaságot reprezentálja nem, kor, iskolai végzettség és településtípus szerint. Az adatfelvétel 2018. februárjában történt.

Forrás: https://index.hu/bcs/2021/12/13/adni-jobb-mint-kapni-otp-1-szazalek/