Kreatív animációs műhelyek felhívás

Kreatív animációs műhelyek felhívás

Olyan érdeklődő pedagógusokat keresünk, akik szívesen vennének részt kreatív animációs műhelyeken az inkluzív oktatás témájában. Mellékelve található az I_AM Shots kreatív online műhelyekre a meghívó, ahol érdeklődő tanárok, szülők, kamaszok és fogyatékos emberek közösen alkotják meg egy animációs videó történetét. A Látszom (I_AM) Erasmus+ nemzetközi projekt célja a sajátos nevelési igényű és fogyatékos gyermekek, fiatalok inklúziójának elősegítése a többségi iskolákban. Célunk, hogy az 1-2 perces oktatási célú animációs videó, amelyet közösen készítünk el, közérthetően mutassa be a sajátos nevelési igény és a fogyatékosság, valamint az inkluzív tanulás fogalmát, a hozzájuk kapcsolódó jelenségekkel együtt.

A projekt filmjeinek segítségével Európa-szerte számtalan tanár hozhatja majd közelebb a gyerekekhez és fiatalokhoz ezt az inklúzíó témáját. A műhelyek magyar résztvevőinek lehetőségük lesz a projekt későbbi szakaszába is bekapcsolódni, további képzések, szakmai anyagok véleményezése illetve diákoknak szóló kreatív animációs verseny formájában.

Az online workshopok időpontjai:

2021. június 9-én (szerdán) 16:30-tól 18:00-ig
és június 30-án (szerdán) 16:00-tól 19:00-ig a Zoom platformon.

Jelentkezés: https://forms.gle/2VfEreJab5K8srag9

Június 7-ig várjuk a jelentkezéseket, bővebb információ a mellékelt szórólapon található.

Meghívó pdf formátumban: https://kezenfogva.hu/files/kezenfogva/csatolt/i_am_muhely_meghivo.pdf
További információk a projketről: https://kezenfogva.hu/latszom