Otthont mindenkinek! – szakmai találkozó

Otthont mindenkinek! projektünk zárásaként 2016. szeptember 29-én 11-16 óráig szakmai találkozót szervezünk a Premier Kultcaféban (1085 Budapest, Üllői út 2-4.).

Ezt a programot azért indítottuk 2014 novemberében, hogy segítségével komplex módon kínáljunk olyan megoldásokat, amelyek támogatják a fogyatékos gyermekeket nevelő vérszerinti, örökbefogadó és nevelőszülőket annak érdekében, hogy minél több gyermek nőhessen fel családszerű közösségekben.

A rendezvényre az alábbi online felületen várjuk az érdeklődők jelentkezését:

https://goo.gl/forms/ttbckHgRpN1OFbVD2

 

Az elhangzott előadások letölthetők pdf formátumban:

PROGRAM

OTTHONT MINDENKINEK! - Projektzáró szakmai találkozó

2016. szeptember 29.

 

10.30-

Regisztráció

11.00

Köszöntő és megnyitó beszédek

Dr. Lantai Csilla, főosztályvezető - Emberi Erőforrások Minisztériuma

Szekeres Pál, intézményirányítási igazgató - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság

Pordán Ákos, ügyvezető igazgató – Kézenfogva Alapítvány

11.25

Fogyatékos gyermekek a gyermekvédelmi gondoskodásban – Az Otthont mindenkinek program bemutatása

Borbély Kata, projekt koordinátor – Kézenfogva Alapítvány

11.35

Hova tartunk? - Az Otthont mindenkinek program lehetséges folytatási irányai

Kovács Éva, szakmai vezető – Kézenfogva Alapítvány

11.40

A családterápiás szolgáltatás bemutatása és tapasztalatai

Dr. Garai Dóra – tanácsadó szakpszichológus, pár- és családterapeuta, a Családterápiás szolgáltatás vezetője

12.00

A nevelőszülői hálózat számára biztosított programelemek I. - A nevelőszülői műhelysorozat bemutatása  és tapasztalatai

Falvai Rita - fogyatékosságügyi szakértő

12.15-13.00

Szendvicsebéd

13.00

A nevelőszülői hálózat számára biztosított programelemek II. - A nevelőszülői műhelysorozat, az esetmegbeszélők, és az egyéb képzések bemutatása és tapasztalatai

Ugrin Erzsébet - gyógypedagógus, tréner, szupervízor

 

 

13.20

 

 

13.35

 

 

Az Otthont mindenkinek program tapasztalatai, és módosítási javaslatok a nevelőszülői hálózat szükségletei alapján

Dr. Deákné Bencsik Mária, nevelőszülői tanácsadó és Gulyás Jánosné, nevelőszülői hálózat csoportvezetője - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szociális, Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat

Szinatkasz Sztavroszné, nevelőszülői tanácsadó, csoportvezető - Fészek Gyermekvédő Egyesület

13.50

 

Az Otthont mindenkinek programról készült hatásvizsgálat eredményeinek  elemzése és bemutatása

Ivánku Zsuzsa, hatásvizsgálatért felelős szakember

14.10

Fogyatékos gyermekek a gyermekvédelmi gondoskodásban - Problématérkép bemutatása

dr. Gazsi Adrienn, jogi szakértő – Kézenfogva Alapítvány

14.30

Fogyatékos gyermekek örökbefogadása - egy kutatás tapasztalatai

Horváth Péter, szaktanár, kutatás vezető - ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar

14.50

A fogyatékos gyermeket nevelők nevelőszülői munkáját elismerő díj alapítása

Pordán Ákos, ügyvezető igazgató – Kézenfogva Alapítvány

15.00 – 16.00

Beszélgetés – moderátor Pordán Ákos

 

A program innen letölthető.