Felhívás - „KézenFogva nevelőszülői díj 2016”

A KézenFogva Alapítvány a 2016. évben első alkalommal hirdeti meg a “KézenFogva nevelőszülői díj 2016” pályázatot, amelyben olyan elkötelezett nevelőszülőket kíván díjazni, akik nagy terhet jelentő feladataik mellett vállalják a fogyatékos gyerekek nevelését, életminőségük javítását, és társadalmi integrációjuk elősegítését. A díj célja a nevelőszülői hivatás társadalmi ismertségének és elismertségének emelése.

Ebben az évben 3 nevelőszülő részesülhet díjban. A díj a szakmai és erkölcsi elismerésen túl plakettet és 315.000 Ft pénzjutalmat is magában foglal. A díjat 2016 decemberében a Nemzeti Színházban a Fogyatékos Emberek Világnapjához kapcsolódó gálaműsoron adják át.

Jelölés a díjra

A nevelőszülő a nevelőszülői pályája alatt a fogyatékos gyerekek nevelése során elért eredményei alapján pályázhat, vagy a következők jelölhetik a díjra:

  • Természetes személyek
  • Jogi személyek, ezen belül kiemelten:
    • Gyermekvédelmi és/vagy fogyatékosságügyi területen működő szakszolgálatok
    • Gyermekvédelmi és/vagy fogyatékosságügyi területen működő civil és egyházi szervezetek

A bírálat szempontjai:

A díj odaítélésekor a bíráló bizottság a pályaművek értékelésénél az alábbi szempontokat veszi figyelembe:

A jelölt nevelőszülő munkásságának és személyiségének szakmai és etikai minősége, amely magában foglalja a következőket :

  • Munkavégzése során a Gyermekvédelmi törvényben és végrehajtási rendeleteiben foglaltak, a nevelőszülői hálózat szabályzataiban rögzítettek, továbbá a Szociális Munka Etikai Kódexében leírtak maradéktalan betartása; - Szakmai felkészültsége, nevelési attitűdje, a nevelt gyerekekhez való viszonya, kommunikációja;
  • Az általa nevelt fogyatékos gyerekek életminőségének javítása, a családi integritás, és társadalmi integrálódásuk érdekében tett erőfeszítései;
  • A munkatársakhoz való viszonya, kommunikációja, a nevelőszülői hálózaton belüli szakmai elismertsége;
  • A zsűri nem kötelező jelleggel előírt, hanem csak javasolt módon szívesen veszi a Jelölt alkalmasságát alátámasztó, jellemző esetek, rövid (siker)történetek leírását felterjesztéshez. 

A bíráló bizottság:

A díj odaítéléséről bíráló bizottság dönt, melynek tagjai a következők:

  • Földesi Erzsébet Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa
  • Gulyásné dr. Kovács Erzsébet Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság
  • Kovács-Gáspár Barbara Nevelőszülői családban nevelkedett személy
  • dr. Lantai Csilla Emberi Erőforrások Minisztériuma
  • dr. Radoszáv Miklós Csányi Alapítvány a Gyermekekért Közhasznú Alapítvány
  • Vincze Dezsőné Fészek Gyermekvédő Egyesület
  • Zászkaliczky Péter ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
  • dr. Gazsi Adrienn Kézenfogva Alapítvány
A jelölés határideje: 2016. október 17.

A díjra pályázni, vagy jelölni a jelölt megnevezésével és érdemeinek rövid összefoglalójával lehet. Ehhez kérjük használják a letölthető Jelölési lapot a benne foglaltak betartásával.

A felhívás letölthető pdf formátumban is.