Kamion

2016-ban is elindul a kalóz kamion!

Rendszeres évi közvélemény-formáló kampányunk idén is útnak indul. Első helyszínként április 14-én Kecskemét városát látogatják meg kis kalózaink. Május 12-én pedig ismét lesz rekordkísérlet, amivel a fogyatékos emberek helyzetére szeretnénk felhívni a figyelmet, a kapcsolód élmény napon pedig lehetőséget biztosítunk fogyatékos és ép gyerekek közös játékára, sportolására.

A májusi rekordhoz kapcsolódóan meghirdettünk az általános és középiskolák között egy ötletpályázatot, ebben azt kértük, hogy mondják el nekünk, milyen rekordot képzelnek el, ami megmutatja, hogy ép és sérült fiatalok együtt nagyszerű dolgokat tudnak létrehozni. 19 pályázat érkezett és mindegyik nagyszerű ötleteket tartalmazott!

Reméljük, hogy idén is találkozunk!