kislány

Gondolatok az állatterápiáról

"Legyen kutya, macska, madár, hal vagy teknős, egy állat mindig hűséges és őszinte barát marad, akivel nem kell versenyezni, akár jót, akár rosszat hoz az élet."
 
A sorok dr. Boris Levinson amerikai gyermekpszichológustól, az állatterápia egyik úttörőjétől származnak, aki az 1960-as években dolgozta ki az állatasszisztált terápia alapjait. Kutatásainak apropóját kezdetben az a megfigyelés adta, hogy az egyik 9 éves páciense sokkal jobban meg tud nyílni, ha a kutyája is a szobában tartózkodik. 
 
Mára számos tanulmány bizonyította az állatok közelségének közérzetjavító, gyógyító hatását. Az állatterápiát napjainkban sikerrel használják többek között az idősek, szívbetegek, a daganatos betegségben szenvedők, az autista emberek, az ADHD-sok és az Alzheimer-kórosok esetében, de akár mozgássérült emberek számára is hatásos lehet, hiszen pl. a lovasterápia javíthatja a fizikai erőnlétet, az egyensúlyérzéket, valamint a rugalmasságot is.
 
Leggyakrabban ugyan lovakkal, kutyákkal és macskákkal szoktak dolgozni, de szinte minden állatnak lehet gyógyító hatása, ráadásul önmagában az állattartás is számos pozitív változást okozhat. 
 
Ma hazánkban több helyen is foglalkoznak állatterápiával, ezek közül ajánlunk néhányat:
 
Misina Természet- és Állatvédő Egyesület
 
Az Egyesület vizsgázott terápiás kutyákkal, és képzett szakmai csapattal, gyógypedagógussal várja az állatterápiás foglalkozások iránt érdeklődőket.
 
 
KutyásTerápia
 
Bánszky Noémi pszichopedagógus elmondása szerint egy falánk labradorral és egy őrült uszkárral és egy időzített szeretetbomba spániellel dolgozik. A gyógypedagógiai fejlesztésen kívül pszichopedagógiai fejlesztéssel, csoportos készségfejlesztő tréninggel, és kutya-gazda tréninggel is foglalkozik. 
 
 
Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány
 
Az alapítvány célja többek között a lovasterápiával foglalkozó intézmények és személyek országos szintű összefogása és érdekeik védelme. Jelenleg mintegy 40 intézmény és közel 300 magánszemély a tagja.
 
 
Veress Anna, lovasterapeuta
 
„Integratív szemléletben dolgozom, ahol a fejlesztésben és a terápiás munkában egyaránt a különböző pszichológiai segítő módszerek együttes, kliens központú alkalmazása a segítségnyújtás alapja.”
 
.
(Forrás: házipatika.com, kutyabarát.hu)