KÉP – Komplex érzékenyítő program megosztása és adaptálása a Közép-Európai régióban


A KÉP Érzékenyítő program anyagai itt érhetők el.


A KÉP – „Komplex érzékenyítő program megosztása és adaptálása a Közép-Európai régióban” projekt (KA201-F28DA830) az Európai Unió Erasmus+ programja társfinanszírozásával, alapítványunk koordinátori és szakmai vezetésével valósult meg 2019 decemberétől 2021 novemberéig.

A projekt célja az volt, hogy a KézenFogva Alapítvány 15 éve indított komplex társadalmi szemléletformáló programját határon túli pedagógusokkal is megismertesse. Ezután a komáromi Comenius Pedagógiai Intézettel, illetve a marosvásárhelyi Kulcs Szociálpedagógusok Egyesületével együttműködve az európai partnerség keretében elkészült a program helyi adaptációja. Ezáltal a projekt befogadóbb oktatási kultúra és társadalom létrejöttéhez is hozzájárult.

Összesen 26 szlovákiai és romániai magyar és magyarországi pedagógus számára tartottunk érzékenyítő továbbképzéseket és konzultációkat 2020 és 2021-ben. A képzésen részt vevő szakemberek az elsajátított ismeretek alapján saját intézményük csoportjaiban fogyatékossági témahetet terveztek és valósítottak meg a gyerekekkel. Ehhez kapcsolódóan az általános iskolás gyerekcsoportok részt vettek egy egyedülálló attitűdmérésben is. A témahetek után a pedagógusok közös programot kezdeményeztek fogyatékos és nem fogyatékos gyermekekkel, majd 2021 nyarán összesen több mint 500 gyermek, szülő és érdeklő részvételével szerveztek nagyszabású játék- és élménynapot. A rendezvények Komáromban, Gútán, Marosvásárhelyen és Budapest XI. kerületében valósultak meg. Az Élménynapok célja az is volt, hogy a projekt tevékenységét a helyi lakosság szélesebb körben is megismerhesse, ezáltal kiterjesztve annak hatását.

A projekt a tudásátadást és a képessé tételt állította fókuszba, ezért a program megvalósítása során számos, gyakorlatban hasznosítható anyag készül: országonként egy-egy KÉP képzési tematika, egy-egy Fogyatékossági témahét feladat-, és gyakorlatgyűjtemény, amely tartalmazza a Fogyatékossági témahét mintaprogramját is.

A partnerek összeállítottak egy Tanári útmutatót érzékenyítő foglalkozások megtartásához, egy útmutatót szülői konzultációkhoz, valamint közreadják a KÉP Élménynap forgatókönyvét.
A KÉPzők képzéséhez kapcsolódóan oktatási segédanyagok és az oktatást, valamint a projekt megismerését és népszerűsítését segítő kisfilmek készültek, melyek támogatják a szlovákiai és romániai szakembereket, hogy képzések vezetőiként kollégáik számára további, helyi adottságokra alapozó képzéseket tartsanak a jövőben.
Hatásait tekintve a projekt elsősorban a fogyatékos gyermekek társadalmi elfogadásának erősítését célozta. A határon túli magyar óvodák és általános iskolák számára olyan komplex programot kínált, amelyben a társadalmi elfogadás témája személyes, szakmai és közösségi szinten is megjelent.

Fontos célunk, hogy az eredmények hosszútávon is hasznosíthatóak legyenek és a pedagógusokon keresztül minél több gyerekhez jussanak el. A szakmai anyagok szintén ezt hivatottak segíteni: a könnyen hozzáférhető és jól használható kézikönyvek, ill. a képzők képzése által a program a projekt kétéves idején túl is újabb szakembereket és rajtuk keresztül újabb gyerekeket és közösségeket szólít majd meg.
A projektben elkészült szakmai anyagok a fenti linken érhetők el.


KÉP projekt hírek

2021. november 16.

Nemsokára zárul a projekt, munkatársaink épp véglegesítik az elkészült kézikönyveket, útmutatókat és eszköztárakat. Így hamarosan az anyagok mindenki számára elérhetővé válnak ezen a felületen.

2021. október 15.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Karán mutattuk be a KÉP projektet két szeminárium keretében. A résztvevő hallgatóknak a projekt részleteiről prezentáltunk és emellett érzékenyítő játékokba is bevontuk őket.
https://www.tok.elte.hu/content/erzekenyito-programon-vettek-reszt-hallg...

2021. szeptember 9-10.

Komáromban találkoztunk

Záró projekttalálkozót tartottunk, a járványhelyzet miatt más, de nagyon szuper helyszínen, hiszen személyesen tudtunk találkozni Komáromban. Átbeszéltük az előttünk álló pár hónapot és a hátralévő feladatokat, hiszen nemsokára lezárul a KÉP projekt. Nagy örömünkre az elmúlt majd 2 év értékelésére és az eddigi eredményeink megünneplésére is jutott idő. Emellett nagy élmény volt, hogy két olyan partnerintézménybe is ellátogattunk, ahol a KÉP projektben oroszlánrészt vállaló pedagógusok dolgoznak. Köszönjük a Comenius Pedagógiai Intézetnek a kedves vendéglátást!



2021. augusztus

KÉPzők képzése – Megvalósítottuk a projekt 3. képzését

Nemzetközi KÉPzők képzését szerveztünk! Budapesten találkoztak a pedagógus képzések korábbi résztvevői közül nyolcan, hogy képzőként is fejlesszék magukat, és készen álljanak majd tudásuk átadására. A három országból érkező résztvevők 3 teljes napon keresztül tanultak közösen, játszottak szituációs játékokat és dolgoztak azon, hogy a jövőbeli, otthoni képzések jól sikerüljenek majd. Köszönjük Ugrin Erzsébet oktatói munkáját, és mindig támogató, kedves jelenlétét!



2021. július

Nagy sikerű felvidéki Élménynapok a Comenius Pedagógiai Intézet szervezésében

A Comenius Pedagógiai Intézet is nagy sikerrel rendezte meg Élménynapját – ráadásul két helyszínen! A felvidéki Gútán és Komáromban összesen 186 óvodás és szülei vett részt az érzékenyítő napon, játszottak közösen, és ismerkedtek meg a fogyatékos emberek világával. A rendezvények után a szülőktől sok pozitív visszajelzés érkezett – ennek köszönhetően a szervező pedagógusok, már tervezik a jövő évi folytatást.



2021. június

Videó készült az Élménynapról

Sor került a Kézenfogva Alapítvány által megrendezett Élménynapra, ami a járványhelyzet miatt két kisebb rendezvény keretében valósult meg. Nagy örömünkre így is 181 gyerek és szülő vett részt az Élménynapokon, amiket a Lánymányosi óvoda, Nyitnikék telephelyén rendeztünk meg. Az egyik délutánról videót is készítettünk, ami itt tekinthető meg:


2021. május

Nemzetközi konferencián a KÉP projekt

Újabb mérföldkőhöz érkeztünk a projektben: nemzetközi közösség előtt mutattuk be eddigi eredményeinket a pedagógusok érzékenyítésével kapcsolatban. Az EASPD által szervezett To inclusive education and Beyond konferencián angol nyelven tartottunk egyórás workshopot. Hálásak vagyunk a közös munkánk elismerését is jelentő lehetőségért az EASPD-nek, és a közönség tagjainak is, akik nemcsak érdeklődéssel hallgatták tapasztalatainkat, hanem nagy örömünkre még egy közös érzékenyítő feladatra is vállalkoztak velünk. Érdekes volt hallgatni a visszajelzéseiket, mely szerint a pedagógusok fogyatékossággal, fogyatékos emberekkel kapcsolatos érzékenyítése kevéssé ismert képzési téma a nemzetközi környezetben.


2021. április 21.

A márciusi elején lezajlott intenzív képzési napok után újra találkoztunk a 2. KÉP Képzésen résztvevő pedagóguscsoporttal. A vizsga keretében megismertük szakmai munkájukat, melyet saját csoportjaikban végeztek a gyerekekkel, sokszor igen nehéz szervezési munka után, hátráltató járványügyi szabályozások közepette. Sok ötletes, a fogyatékosságügyi témahetet hirdető plakátot, jól felépített napi és heti programokat és a gyerekközösség nyitottságát, érdeklődését bemutató fotókat láthattunk a szakmai beszámolókban. Büszkék vagyunk a pedagógusok rugalmasságára és a fogyatékos emberek társadalmi integrációját elősegítő érzékenyítő munkájukra.


2021. március 2-4.

2. Érzékenyítő Képzés pedagógusok számára – online tapasztalatok

Március elején az aktuális járványügyi helyzet következtében újabb kihívás elé néztünk: korábban a személyes részvételt nélkülözhetetlennek tartottuk érzékenyítő képzésünk szempontjából, most azonban arra kényszerültünk, hogy az online térben valósítsuk meg a négynapos programot. A szlovákiai és romániai óvodai és iskolai csoportok/osztályok nevelésével foglalkozó szakembereket olyan csoportfoglalkozások vezetésére képeztük, amelyek közvetlen célja a gyermekek fogyatékosságokkal, fogyatékos emberekkel kapcsolatos érzékenyítése, azáltal a fogyatékos személyek társadalmi integráció elősegítése. A minden eddiginél alaposabb előkészítő munka után szlovákiai és romániai, valamint korábbi képzéseken már dolgozó budapesti tapasztalati szakértők közreműködésével kreatív, az online térben is interaktív érzékenyítő napon vehettek részt a pedagógusok. Várakozásunkon felül jól sikerültek azok a gyakorlatok is, melyeket korábban egymás közelségében élhettek át a képzés résztvevői. A többszáz kilométeres távolság ellenére is nagyszerű, egymást támogató csoport kovácsolódott a résztvevőkből, sok nevetés és elérzékenyülés, izgalmas és mély szakmai munka után búcsúztunk a negyedik nap végén.


2021. január – február

Készülnek a szlovákiai és romániai adaptációk

A KÉP projekt egyik fontos eredménye, hogy két, az érzékenyítő munka szempontjából központi szerepet betöltő szellemi termék szlovákiai és romániai magyar tanítási nyelvű környezetre adaptált változatai is elkészülnek a Comenius Pedagógiai Intézet és a Kulcs Egyesület munkájának köszönhetően. Így a KÉP képzési tematika szlovákiai (IO2) és romániai (IO3) változatai, ill. a Fogyatékossági témahét, feladat- és gyakorlatgyűjteménye szlovákiai (IO5) és romániai (IO6) adaptációjában a szerzők figyelembe veszik a helyi pedagógusképzés sajátosságait, a jogszabályi környezetet, az elérhető szakirodalmat, az óvodai és iskolai élet jellegzetességeit, a helyben ismert játékokat, meséket, verseket és az adott területen dolgozó fogyatékosságügyi szervezetek listáját is összegyűjtik. Ezek a szellemi termékek reményeink szerint hatékonyan támogatják majd a romániai és szlovákiai pedagógusok érzékenyítő munkáját. A fejlesztési munkák eredményét tavaszra már látni fogjuk és a projekt lezárása után a szélesebb közönség számára is elérhetővé válnak a kiadványok.


2020. november

Elkészültek a projekt kisfilmei:


2020. november 13.

Értékeltünk, visszatekintettünk, és terveztünk! Megvalósult a KÉP projekt 2. nemzetközi partnertalálkozója, most az online térben. Jó volt kicsit megállni és rátekinteni az eredményeinkre, emellett pedig közösen eltervezni a projekt második évét. Izgalmas dolgokkal készülünk :)


2020. október

Hamarosan érkeznek a videók a KÉP projekthez kapcsolódóan! Nemrég a debreceni Dózsa György Általános Iskolában forgattunk, ahol bepillanthattunk egy fogyatékosügyi foglalkozásba. A videón is látható lesz majd, hogyan lehet olyan színvonalas és jó érzékenyítő hangulatú foglalkozást megvalósítani, ami minden diák érdeklődését felkelt.


2020. szeptember 30.

Hibrid módszerrel rendeztük meg a KÉP képzést lezáró vizsgát, a résztvevő pedagógusok egy része online, a csapat másik fele pedig a valós térben számolt be tapasztalatairól. A pedagógusok összesen 17 fogyatékosügyi témahetet és foglalkozást valósítottak meg a partnerországokban. Ezek által játékos és élményalapú feladatokon keresztül hozták közelebb a fogyatékosság témáját a diákokhoz.


2020. augusztus 7.

18 pedagógus vett rész az első KÉP képzésen! Nagy örömünkre sikerrel zárult a projekt első közös tanulási tevékenysége. A résztvevők jó hangulatban, egymással együttműködve beszélték át a képzés témáit az elmúlt 4 napban. Nagyon reméljük, hogy a közös tanuláson túl, értékes szakmai kapcsolatok, barátságok is szövődtek a budapesti, komáromi és marosvásárhelyi résztvevők között.


2020. május 25.

Nagyon örömmel osztjuk meg, hogy elkészült a projekt angol nyelvű szórólapja! Ezzel is célunk, hogy minél többen megismerjék a KÉP-et Európa szerte, és más országokban is alkalmazni tudják módszertanát.


2020. március 18.

Jelenleg a KÉP projektben a szellemi termékek fejlesztése zajlik, épp a Képzési tematika és a Tanári útmutató érzékenyítő foglalkozások megtartásához című anyagokon dolgozunk. A rendszeres online megbeszélések segítik a közös munkát, így jó hangulatban át tudjuk beszélni a felmerülő kérdéseket.


2020. január 17.

Sikeresen és jó hangulatban lezajlott a KÉP projekt nyitó találkozója. Partnereikkel, a komáromi Comenius Pedagógiai Intézet és a marosvásárhelyi Kulcs Egyesület munkatársaival végigbeszéltük az előttünk álló feladatokat, a projekt tevékenységeit és még az Élménynap játékaival is megismerkedtünk. Most nekilátunk a szellemi termékek fejlesztéséhez és adaptációjához, annak érdekében, hogy minél több pedagógushoz, intézményvezetőhöz és érdeklődőhöz eljusson majd a KÉP komplex érzékenyítő program.
További információk