Zoltán Erika pótszilveszter
Dj Dominique, a KézenFogva Alapítvány jótékonysági nagykövetének - Zoltán Erika pótszilveszterével egybekötött - fergeteges névnapi bulijára hívunk benneteket!
Dj Dominique, a KézenFogva Alapítvány jótékonysági nagykövetének - Zoltán Erika pótszilveszterével egybekötött - fergeteges névnapi bulijára hívunk benneteket!
A kórus nagylelkű felajánlásaként idei nagykoncertjén ügyfeleink ingyenesen vehettek részt.
2016. évben hirdettük meg első alkalommal a “KézenFogva nevelőszülői díj” pályázatot, amelyben elkötelezett nevelőszülőket kívánunk díjazni.
Idén 7. alkalommal került megrendezésre a XI. kerület Újbuda Önkormányzatának közvélemény-formáló rendezvénye.
A KézenFogva Alapítvány kuratóriuma elfogadta és a múlt héten bemutatta partnereinek a KézenFogva Alapítvány 2020-as stratégiai elképzeléseit.
Az elmúlt tanévben – 46 iskola, ill. a tanárok és diákjainak nyitottsága és nagyfokú önzetlen segítőkészsége révén – sikeresen zárult kezdeményezésünk.
Nagy örömmel és büszkeséggel számolunk be arról, hogy az UNION Biztosítóval végzett közös munkánk, CSR területén egy rangos díjban részesült.
Az MVM Zrt. által tizedik alkalommal került megrendezésre az Élménynap, amelyen gyermekek akadályok nélkül vehetnek részt.