Ha ide kattint felajánlhatja!


Otthont mindenkinek!

Projektünk zárásaként 2016. szeptember 29-én szakmai találkozót tartottunk Budapesten.

Ezt a programot azért indítottuk 2014 novemberében, hogy segítségével komplex módon kínáljunk olyan megoldásokat, amelyek támogatják a fogyatékos gyermekeket nevelő vérszerinti, örökbefogadó és nevelőszülőket annak érdekében, hogy minél több gyermek nőhessen fel családszerű közösségekben.

A találkozót köszöntőbeszédével megnyitotta Szekeres Pál, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság intézményirányítási igazgatója, és Dr. Lantai Csilla, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztályának főosztályvezetője.

Előadóink – a projekt tagjai és a projektbe bevont szakértőink – részletesen beszámoltak az egyes programelemekről, partnerszervezeteink képviselői pedig megosztották velünk tapasztalataikat a számukra biztosított különböző képzésekkel kapcsolatban.

Nagy öröm volt számunkra, hogy a meghívottak között sok ismerős arcot láthattunk viszont azok közül, akik a program képzéseiben részt vettek, és hogy ilyen sokan voltak kíváncsiak mások is a program által megvalósított kezdeményezésünkre és elért eredményeinkre.

Úgy érezzük, hogy ez a sikeres projekt megnyitott olyan utakat és lehetőségeket, amelyeken tovább haladva a jövőben még inkább segíteni tudjuk a fogyatékos gyermekeket abban, hogy családi otthonokban nőhessenek fel.

A  2016. szeptember 29-én tartott szakmai találkozó anyagai itt érhetők el.