Korlátok Nélküli élménynap- sorozatzárás

Nagy sikert aratott az OTP Bankkal közösen megtartott rendezvényünk a Fény utcai fiókban, melynek célja, hogy a fogyatékos emberek kipróbálhassák az OTP bank fiókjainak szolgáltatásait, és javaslatot tehessenek a fejlesztésre. A program keretében a banki dolgozók is megismerhették sérült embertársaik élethelyzetét.

A rendezvényen Alapítványunk ügyfélköréből 15, különböző sérültséggel élő ember vett részt tapasztalati szakértőként. Az est fénypontjaként Tunyogi Imre kollégánk adta elő saját költeményét, illetve Daniela Ivanova ügyfelünk, aki a Ki Mit Tube vetélkedőn is szép eredményt ért el, énekelt el egy ismert slágert, a közönség vastapsától kísérve.