Sajtóközlemény


Történelmi lépés a fogyatékos emberek foglalkoztatása érdekében

Precedens értékű pert nyert a Kézenfogva Alapítvány

Budapest, 2010. május 12. Egyértelmű döntés született a fogyatékos emberek foglalkoztatását régóta bizonytalanná tévő kérdésében! A Kézenfogva Alapítvány közérdekű igényérvényesítés keretében jogorvoslatért fordult a Fővárosi Bírósághoz. A Bíróság ítéletében állást foglalt arra vonatkozólag, hogy a cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló személyek gondnokuk közreműködésével munkaviszonyt létesíthetnek.

Sz.Gy. fogyatékossággal élő fiatalember cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt áll. Látván, hogy körülötte mindenki dolgozik, és fizetést is kap, szeretett volna munkába állni. A foglalkoztatásához szükséges vizsgálat megállapította, alkalmas a fejlesztő-felkészítő foglalkoztatásra. A munkáltató nyilatkozott arról, hogy Sz.Gy-t foglalkoztatni kívánja kertészetében. A gondnokolt törvényes képviselője azonban kijelentette, hogy nem írja alá Sz.Gy. nevében a munkaszerződést, márpedig aláírása nélkül a munkaviszony a jogszabályok értelmében érvényesen nem jöhetett létre.

Ekkor Sz.Gy a Kézenfogva Alapítvány, a Szimbiózis Alapítvány, és az Autisták Országos Szövetsége által működtetett Ne Hagyd Magad! Antidiszkriminációs jogsegélyszolgálatához fordult. A jogász team, miután megállapította, hogy ügyében a diszkrimináció gyanúja merült fel, a fokozatosság elve alapján először a gondnokhoz fordult, aki a gyámügyi hatóságok azon utasítására hivatkozott, mely szerint nem hagyhatja jóvá a gondnok a cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezett személyek munkaszerződését.

Ezt követően a program jogászai az Egyenlő Bánásmód Hatóság előtt közérdekű igényérvényesítés keretében léptek fel arra hivatkozva, hogy súlyos diszkrimináció áldozataivá válnak a kizáró gondnokság alá helyezett személyek a munkából való kizárás okán.

A Kézenfogva Alapítvány által az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt előterjesztett kérelmet az Egyenlő Bánásmód Hatóság elutasította. A Hatóság döntésének indoklásában kifejtette, hogy a Munka Törvénykönyvének szellemével nem ellentétes az a gyakorlat miszerint a cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló személy munkaviszony alanya nem lehet. Eszerint a megkülönböztetés a munka természetéből és jellegéből adódóan indokolt, és arányos.

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság nemleges döntésének felülvizsgálata iránt a Kézenfogva Alapítvány felperesként, Dr. Molnár Ágnes jogi képviseletével felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz. A Bíróság kedvező ítéletet hozott: a támadott határozatot hatályon kívül helyezte, és a Hatóságot – megfelelő iránymutatás mellett – új eljárás lefolytatására kötelezte.

Az értelmi fogyatékos illetve autista személyek érdekvédelmével foglalkozó társadalmi szervezetek részéről régóta ismert probléma, hogy a jelenleg hatályos munkajogi és polgári jogi szabályozás nem ad egyértelmű választ arra, hogy a cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezett személyek gondnokuk jognyilatkozata útján létesíthetnek-e munkaviszonyt munkavállalóként?

A gyakorlatban ez súlyos problémát jelent, mivel mind a jogalkotó, mind a jogalkalmazó szervek (minisztérium, gyámhivatalok, regionális államigazgatási hivatalok) több különböző álláspontot képviselnek a kérdésben, így az érintettek egy részének lehetővé válik a munkavállalás, másokat pedig kizárnak ebből a lehetőségből, így országos léptékben diszkriminatív helyzet alakult ki. Ezért garanciális jelentősége van annak, hogy a Fővárosi Bíróság ítéletének indoklásában kifejtette, hagy a hatályos magyar szabályozás a kizáró gondnokság alatt álló személyeket nem zárja ki a munkaviszony létesítésének lehetőségéből, így jogukban áll munkaviszonyt létesíteni – adott esetben értelemszerűen jogviszonyaik létesítésére irányadó, speciális szabályok szerint. Ami a cselekvőképtelen személyek esetén azt jelenti, hogy a Ptk. általános szabályainak megfelelően helyettük a jogviszony létesítéséhez szükséges, majd a jogviszony fennállása alatt szükségessé váló, jognyilatkozatokat a gondnoknak kell megtennie.

A született bírósági ítélet a jövőre nézve jelentős, mivel nem léptek hatályba 2010. május 1-én Polgári Törvénykönyv cselekvőképességet kizáró gondnokságot megszüntető szabályai.

A Kézenfogva Alapítvány hangsúlyt fektet arra, hogy a precedens értékű döntés nagy nyilvánosságot kapjon. Emellett az anonimizált ítéletet el fogjuk helyezni a honlapon: http://www.kezenfogva.hu/nehagydmagad/ , így a hasonló helyzetekben fontos érvelési anyagként használható.

A másfél éve húzódó ügy ideje alatt Sz.Gy. kizáró gondnokságát korlátozó gondnoksággá változtatták, jelenleg dolgozik.

További információ: www.kezenfogva.hu/nehagydmagad

Baráth L. Andrea, kommunikációs és PR tanácsadó

Kézenfogva Alapítvány

tel: 215-5213, 06 30 274 44 14

e-mail: barath.andrea@kezenfogva.hu