Fogadd el, fogadj el!

Program a fogyatékos emberek befogadásáért, integrációjáért.

 

A KézenFogva Alapítvány idén már hetedik alkalommal indítja útjára a „Fogadd el, fogadj
el!” közvélemény-formáló rendezvény sorozatát.
A Fogadd el, fogadj el! program keretében ebben az évben Esélyegyenlőségi Napokra hívjuk az érdeklődőket, öt nagy városban. Ezeken az Esélyegyenlőségi Napokon különleges találkozásokat szervezünk fogyatékos és nem fogyatékos gyerekek számára, ahol különféle érdekes és izgalmas játékokon és élményeken keresztül szerezhetnek új ismereteket és köthetnek új barátságokat. Játékos formában mutatjuk meg, hogyan lehet a fogyatékos emberek felé fordulni, hogyan tudnak nyitottan és előítéletektől mentesen közeledni egymáshoz a gyerekek.

Célunk, hogy olyan együtt-cselekvéseknek – játékoknak, vetélkedőknek - adunk teret, ahol a fogyatékos és nem fogyatékos emberek találkozhatnak, tanulhatnak egymástól és közös élményekkel gazdagodhatnak.

A kampány üzenetei:
A fogyatékos emberek itt élnek köztünk, életük ugyanolyan hasznos és értékes, mint a miénk.
Ismerjük és fogadjuk el egymást!
Egy befogadó társadalom lehetőségeket és esélyt teremt a fogyatékos embereknek a tanuláshoz, képességeik fejlesztéséhez, a munkához és a szabadidő hasznos eltöltéséhez.

A 6 év tapasztalatai alapján 2012-ben megújítjuk a programsorozatot

Mi fog változni?
 A közvélemény-formáló programot egy figyelemfelkeltő kampánnyal egészítjük ki
 Kevesebb helyszínen, de sokkal tartalmasabb, szervezettebb együtt-cselekvéseket tervezünk.
 A kampány-tevékenységek egyes elemeit online is elérhetővé tesszük.

A kampányról
Az idei programsorozatot A világ színes - figyelemfelkeltő kampánnyal indítjuk, amelynek célja, hogy ismert emberek segítségével felhívjuk a fogyatékos emberekre a figyelmet.

A kampány fővédnökei Schmittné Makray Katalin a jelenlegi és Göncz Árpádné, Mádl Dalma valamint Sólyom Erzsébet a három volt köztársasági elnök asszony.

Ők már megálltak egy pillanatra, és elgondolkodtak azon: miért fontos, hogy a fogyatékos emberek itt élnek köztünk, milyen segítségre van szükségük vagy milyen élmények, találkozások együttlétek fűződnek hozzájuk. Mit adnak ők nekünk? Miben mások és miben nem? A köztársasági elnök asszonyok most azt kérik: kövesse példájukat minél több ember, adjon mindenki egy-egy gondolatot a fogyatékos emberekért!

A „gondolat-gyűjtés”-be online módon bárki bekapcsolódhat: www.avilagszines.kezenfogva.hu honlapon.

Az Esélyegyenlőségi Napok elengedhetetlen eleme az országjáró kamion, mely idén is útjára indul, hogy találkozásokat generáljon.

Állomások:
2012. március 14. szerda Debrecen
2012. március 21 szerda Szeged
2012. április 4. Pécs
2012. április 25 Győr
2012. Május 9. Budapest

A helyszínek programjairól, a fogadtatásról folyamatosan beszámolunk:
a program weboldalán – www.fogdj-el.hu
a KézenFogva Alapítvány facebook oldalán: http://www.facebook.com/#!/kezenfogva

 

Részleteket aktuális eseményeinkről és helyszíneinkről a www.fogadj-el.hu oldalra kattintva találhatnak.

Jöjjön el és részvételével támogasson minket, támogassa a fogyatékos emberek ügyét!

 

GYERE! HÍVUNK! VÁRUNK!

A KézenFogva Alapítvány idén már hetedik alkalommal indítja útjára a „Fogadd el, fogadj el!” közvélemény-formáló rendezvény sorozatát.

Célunk, hogy fogyatékos és ép emberek barátként találkozzanak egymással, megismerjék egymás világát, érzéseit és különleges képességeit.
Ezt az élményt kínáljuk jövendőbeli önkénteseinknek, és kérünk minden érdeklődőt, bátran csatlakozzanak a 2012-es országos kampányunkhoz.

Következő helyszínek és időpontok:
2012. április 4. Pécs, Zsolnay Negyed, E78-as épület
2012. április 25. Győr, Bartók Béla Megyei Művelődési Központ
2012. május 9. Budapest, Városligeti Korcsolyapálya

Légy Te is az Önkéntes csapatunk tagja!
Legyél aktív részese városod kiemelt eseményének!

Érezd Te is magadénak ezt a programokat!

Jelentkezés és további információk:
Az alábbi e-mail címen: kalmar.judit@kezenfogva.hu
További információ: Kalmár Judit +36/1-215-5213
www.fogadj-el.hu

SZÁMÍTUNK RÁD!