Hogyan találtunk rá?
Az EQUAL „Aktív Műhely” projekt megvalósításának előkészítő szakaszában a résztvevő hat szervezet (melyek a Lantegi projektben is részt vesznek, és a Hírlevélben bemutatásra kerülnek)) tapasztalatcsere céljából nemzetközi partnereket keresett. A spanyol AFANIAS szociális foglalkoztató szervezetnél tett látogatás során lettek figyelmesek az ott alkalmazott munkaképesség- vizsgálati módszerre, mely használhatósága, és algoritmizálhatósága okán rögtön megtetszett a magyar szakembereknek. A magyar partnerek elhatározták, hogy a módszert Magyarországon is ismertté teszik. A jogtulajdonos Lantegi Batuak szerződésben járult hozzá, hogy a Kézenfogva Alapítvány az eljárást hazánkban alkalmazhatja.
Az adaptációs projektről
A Lantegi módszer Magyarországi bevezetésére a HEFOP 2.2.1-06/1 pályázat megnyerése adott lehetőséget. A projekt címe: „ Értelmi fogyatékos emberek számára szolgáltató szociális szervezetek munkatársainak munkapiaci képzése, új módszerek terjesztése” Fő célja, hogy a módszer Magyarországon is alkalmazható legyen, ezzel alternatívát kínáljon fel a munkaképességet vizsgáló és minősítő hazai szervek, a fogyatékos emberekkel foglalkozó szervezetek, és potenciális munkaadók számára. Az eredeti spanyol módszert a hazai viszonyokhoz, igényekhez kel igazítani, ez az adaptációs eljárás képezi a projekt gerincét.
A projekt tevékenységei a következők:
1. Szakmai nyitókonferencia
2. Adaptációs felmérések partnerszervezetenként
3. Szakmai műhely a módszer adaptációjáról
4. Tanfolyam- Lantegi módszer szakértőinek képzése
5. Szakmai műhely a sérült emberek foglalkoztatásáról, a munkaképesség vizsgálatáról
6. Kiadvány a Lantegi módszerről, az adaptáció tapasztalatairól
7. Kiadvány a gondnokoltat általános és foglalkoztatási helyzetéről
8. 4 Hírlevél elektronikus és papíralakú formában
9. Adatbázis az értelmi sérült embereket érintő foglalkoztatási adatokkal
10. Lantegi módszer leírása a dolgoz6ok.hu honlap menüpontjaként.
11. Zárókonferencia
Az egyes tevékenységekről a projekt során kiadandó Hírlevelekben és itt a honlapon részletesen beszámolunk.
A módszer „szülőanyja”
A Lantegi Batuak alapítvány, a Spanyolországi Bizkaia tartományban működő non-profit szervezet. Tevékenységének fő célja, hogy az átlagos munkahelyhez leginkább közel álló (normalizált) munkalehetőségek eléréséhez nyújtson segítséget, elsősorban az értelmi sérült emberek számára, optimális fejlődésük érdekében. E cél elérését szociális és munkaerő-piaci szolgáltatások kifejlesztésével és működtetésével biztosítja, melyek lehetővé teszik a sérült emberek beilleszkedését a munka világába, és tágabban a társadalomba azáltal, hogy a speciális foglalkoztatási központokból minél több embert a nyílt munkaerő-piacra jutasson. A Lantegi Batuak több mint 2000 fogyatékos ember foglalkoztatását segíti, 500-nál is több szervezetnél vagy vállalatnál, nagy részben a Lantegi- módszernek is köszönhetően. Az eljárás időközben egész Spanyolországban elterjedt.
